Az Aroma Bázis Kft.-ről...

HAZ

Aromagyártással foglalkozó, jelentős szakmai múlttal rendelkező magyar és holland tulajdonosaink 1993-ban alapították az Aroma Bázis Kft.-t, azzal a céllal, hogy a magyar és a környező országok élelmiszergyártói számára komplex aromatizálási szolgáltatást nyújtsanak a termékek kísérleti megtervezésétől kezdve a rendszeres aroma beszállításig.
A magyar viszonyok között történetünk a garázstól indult és a korszerű jól felszerelt üzemig jutott el, mert minden tevékenységünkben és minden időpillanatban a szemünk előtt lebegett a jelszó

Jót, s jól „

 

és innen kezdve ebben már nincs semmi titok, hiszen az eltelt több mint tízenöt év munkája után

 

 

img_2039

  • a tapasztalatok alapján összeválogatott technológiai vonalak,

  • a szigorú és következetes minőség-ellenőrzés,

  • az intenzív, kreatív és körültekintő receptura fejlesztések és alkalmazási kísérletek,

  • az egész országra kiterjedő vevőszerviz, valamint a szomszédos országokban jól működő értékesítési hálózat,

  • a külső partnerekkel együttműködő, különlegesen műszerezett kutató bázisunk,

  • a szakirodalmi publikációnk, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben végzett munkánk, a jelentősebb szakmai kiállításokon való megmérettetéseink,

  • az EN ISO 9001:2008-as minőségbiztosítási és az erre épülő HACCP rendszer,

  • az SAP vállalatirányítási rendszer,

  • és a sok jól képzett fiatal, vagy tapasztalt, fiatalos munkatársunk

mint meuzemgannyi fontos elem, együttesen képezik a titok zálogát és adják cégünk arculatát.

Koncentrált folyadék, por és emulziós aromák előállításával foglalkozunk az élelmiszeripar és a takarmánygyártás teljes spektruma számára, ezt a saját célokra gyártott alapanyagok széles köre teszi még színesebbé és gazdaságosabbá.

Gyártott és forgalmazott termékeink mind megfelelnek az EU előírásoknak, rendelkezünk Kosher és labor2Halal minősítésű termékekkel, de külön kérésre alkalmazkodni tudunk más, konkrétan megfogalmazható nemzetközi előírásokhoz is.

Győződjön meg arról, hogy a

Jót, s jól „

 

jelszó hogyan érvényesül az Aroma Bázis gyakorlatában ma, amikor cégünk a legnagyobb hazai aromagyártóvá lépett elő.

A menedzsment:



gergely

Virág Gergely 
ügyvezető

gabor

Tabajdi Gábor
ügyvezető

adam
Háger-Veress Ádám
fejlesztési igazgató